Android, a Google mobil platformja

A Google sok hónapnyi (évi?) pletyka után bejelentette a várva-várt gPhone-t. Azaz azt nem, csak egy széleskörű mobil platformot. Google Phone várhatóan nem is lesz. A bejelentés szigorúan technikai jellegű, és szigorúan fejlesztőknek szólt. Vagyis egyelőre még nekik sem, majd egy hét múlva.

Google Phone, vagyis az Android

A standardnak szánt mobil fejlesztői platform neve Android lett a keresztségben, és egyelőre viszonylag keveset lehet róla tudni (szerintem ugyanazt a hibát követi el a Google, mint az OpenSocial esetén – nem mondott el semmit sem, csak egy szép ködünk van).  Amit sikerült összeszednem, az a következő:

  • Nagynak mondható nevek érdeklődnek, például T-Mobile, HTC,  Motorola (a sajtókonferenciát a cégek vezetői is megjelentek) – összesen 34 cég, köztük nem csak fejlesztőcégek, hanem mobilszolgáltatók is
  • Linux oprendszer képezi a platform alapját
  • Egy “nagyon robosztus” böngésző is helyet kap a csomagban
  • Megkerülték a választ, hogy okostelefon lesz-e a célhardver
  • Minimum hardverigénynek 200MHz-es ARM9 processzort jelöltek meg
  • Nagyon nyílt platformnak szánják
  • Elképesztő interfésze lesz neki

A célhardverek tekintetében változatosságot mondtak, alapvetően egy oprendszer + kódkönyvtár kombóról van szó, a fentiek szerint egy erős böngészővel, és egy szép felhasználói interfésszel megtámogatva. Ez így nem sok, az SDK-t magát jövő hét hétfőre ígérik. Én egy ügyes kódkönyvtárat várok, amiben a szinkronizálástól kezdve az interfész alapokig mindenre gondoltak.

Az Apple iPhone-ja sokmindenben közös ezzel a platformmal. Linux-szerű BSD nyújtja az alapot, egy nagyon szuper böngészőt faragtak a Safari-ból, 400 MHz-es processzora van. A platform maga nem szupernyílt, de jövő februártól lesz SDK, továbbá BSD lévén Perl-től, PHP-ig lehet rá fejleszteni, s ha valamiben nem lehetne, majd lehet. Mindenképpen verseny lesz a két platform között, ha máshol nem, hát a sajtóban.

A nyíltság nem tudom, hogy előny-e, vagy pedig hátrány? Az iPhone esetében én úgy érzem (a jövő februári, általam elképzelt helyzetről beszélek), hogy előny, hogy részben zárt a platformja, mivel így az Apple minőségbiztosíthatja az egész telefont az utolsó csavarig. Persze az, hogy sima USB háttértárként nem használható, és még pár egyéb dolog, az mindenképp azt mondatja, jobb lenne a nyíltság. Mindazonáltal mind a két platformra lehet majd fejleszteni, mind a kettőre fognak is, és valószínűleg a fejlesztőeszközök egyszerűsége, és a platformok elterjedtsége meggyőző lesz. Az iPhone egyszerűbb lesz fejleszteni az egységes kijelzőméret és egyéb ismert, kötött paraméterek miatt, az Androidra pedig a várhatóan olcsóbb telefonok és a nagyobb elterjedtség miat (bár az még odébb van, egyelőre sehol sincsenek az Androidos telefonok, és kétlem, hogy akkor hype-ot tudnak majd csapni, mint amit az Apple).

Az Apple (és az iPhone fejlesztők) helyében én portolnám szépen a gPhone könyvtárak előnyös részeit az iPhone-ra, és kihasználnám az egyébként elég nagy helyzetelőnyt. Egyébként a kikacsintás megvan, a fentebb belinkelt sajtótájékoztatón is felmerült, hogy a Google vezető Eric Schmidt lelkes iPhone felhasználó, és az Apple igazgatótanácsának is tagja.

A hiányos információk ellenére pár dolog majdnem biztos. A mobil piacon nagy verseny lesz, melyet az iPhone indított be, az Android pedig fokozni fogja. A hagyományos piaci szereplők (pl. Nokia), akik nem csatlakoznak az Androidhoz (ezt persze korai így kijelenteni), szintén kénytelenek lesznek okos, szép, könnyen a használható telefonokat a piacra dobni (a Nokia eddig nem volt rossz, de kőkorszak az iPhone-hoz képest, és nem csak annak csillogó felülete miatt). Nem beszélve arról, hogy várhatóan az Android olyan nyílt újdonságokat fog behozni, mint a “szabványos” szinkronizálás, felhasználói adattárolás és egyebek, melyekre asztali és szerver szoftverek ezrei építhetnek majd.  Ez jó lesz, de addig csóválom a fejem, hogy mi a fenéért nem tudott a Google közzétenni egy screenshot tervet, vagy bármit, amivel a hype-ot egy kicsit növelte volna? És bennem van a kisördög, bennem van a kétkedés, hogy mindez egy szép álom, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Remélem, jövő héten nem jön ki valami gagyival a Google.

7 thoughts on “Android, a Google mobil platformja

  1. Pingback: roland.hertelendy.hu » Google Phone - Android

  2. geri

    A Nokia benne van az OpenMoko-ban. (Valamelyest.) Sztem ez lökést adhat ennek a projektnek is.

    Amúgy az új fejlesztéseik elég jók: zsenge tapasztalataim szerint mostanra a Symbian is elég megbízhatóan működik az átlagos end-user számára, és már ők is tudnak multitouch-ot. Ráadásul a kütyüjeik, lássuk be, elég guszták a maguk módján. ;)

  3. Bártházi András Post author

    A Nokia designt szeretem. Az OpenMoko-t nagyon rondának tartom. A Nokia telefonom N73 utálom a szoftverének lassúsága miatt. Az OpenMoko ígéretesnek tűnik, majd meglátjuk. :)

  4. Pingback: Adam Nemeth’s Blog » Re: Android platform

  5. Balint

    “Linux-szerű BSD nyújtja az alapot”

    Inkább Unix szerű, már csak azért is, mert a BSD-k történelme valahol a hetvenes években kezdődik, míg a Linux…

  6. Bártházi András Post author

    Bálint, teljesen igazad van, de a Linux pedig UNIX szerű. :) Mivel a Linux alapú Androiddal hasonlítottam össze a BSD alapú Mac OS X-et, ezért “csúsztattam” egy ilyet. Illetve talán így jobban érthető is a gondolat. Ezzel együtt köszönöm a korrekciót, kiegészítést.

  7. Pingback: Android, a Google mobil platformja II. at ‹Webakadémia /›

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>