Tetszik a bejegyzés? Iratkozz fel, oszd meg!


Mi is az az OpenSocial?

A Google a mai napon tette közzé OpenSocial platformjánal részleteit, mely a szociális hálózatok egységesítésére törekszik, s melyet valójában versenytársai – főként a FaceBook) – elleni lépésként értékel a média. Már most szép tömeg áll a kezdeményezés mögött, azonban csak lassan derül ki, hogy miről is van szó.

OpenSocial vs. UWA

Disclaimer: a Netvibes-nak dolgozom, mely valamilyen módon mindenképp érintett a történetben. Ennek ellenére és ezzel együtt, a következőkben leírtak és a bejegyzés illusztrációja is kizárólag csak a személyes véleményemet tükrözi.

Kezdjük azzal, hogy a Google a napokban bejelentette, hogy egy OpenSocial nevű platformot hoz létre jópár másik céggel karöltve. Ha megnézzük a listát, akkor láthatjuk hogy a piac szép nagy részét le is fedi a társaság. Az elemzők ezt egyből egy FaceBook elleni támadásnak értelmezték, ami azért is érdekes, mert nemrégiben versengett és vesztett a Google a Microsoft ellen a FaceBook egy kis részének megvásárlásáért. Az egész a Google reklámainak célbajuttatásáról is szól, szólhat, de a képlet nem biztos, hogy ilyen egyszerű.

A mai specifikációk közzétételével két dolog vált egyértelművé. Egyrészt a platform egy közös interfészt specifikál, melyen keresztül elérhető egy adott platform adott felhasználójának kapcsolati hálója, másrészt hogy mindezt a Google a saját iGoogle gadget platformjára építve képzeli el. A partnerek között ott a Netvibes is, az UWA lehetőségével, melynek egyik megcélzott platformja az iGoogle vagyis a Google widget – ezen platform alapja -, de ezen kívül még számos más felület, mint az Apple Dashboard, iPod Touch/iPhone, Opera widgetek, a Vista Sidebar widgetjei, a Windows Live és a Yahoo! Widgets is (nem beszélve azokról, melyek folyamatban vannak). A kettőt összekapcsolva igen érdekes lehetőségek merülhetnek fel bennünk – amennyiben az adott platformok lehetővé teszik, összeköthetőek lesz a különböző helyeken tárolt kapcsolati hálónk. Például – hogy egy vicceset mondjak – ha az iPhone-nal az Apple és az iWiW is csatlakozik az OpenSocial-hoz, akkor valóban telefonkönyvként is használható lesz az iWiW. Hozzáteszem, egyelőre azt látom, hogy az egyes platformok widgetjei maximum egy közös adatbázist használva tudnak kommunikálni egymással, azaz valószínűleg az iPhone-ról egy iWiW felhasználó adatai közvetlenül nem elérhetőek. Ez még mindenképpen további tisztázást igényel, ha valaki beleásta magát a dologba, szóljon hozzá bátran.

Sokkal konkrétabban, az egyes platformokon futó widgetek a következőkhöz férnek hozzá:

  • Felhasználói adatok, azaz az adott widget tulajának (aki ajánlotta a widgetet, akinél megnézzük azt), nézőjének (azaz az aktuális felhasználónak aki be van jelentkezve) és barátjaiknak listája
  • Adattárolási lehetőség, vagyis az adott alkalmazás adatainak tárolása konkrét felhasználóhoz, adott widget egyedhez, vagy globálisan a widgethez
  • Tevékenység napló, vagyis hogy ki mit csinált (hozzáadott, elvett, telepített, stb.) – mint a FaceBook, LinkedIn vagy hasonló oldalak naplója

Ez persze egy kicsit ijesztően is hathat, a kérdés abban rejlik, hogy melyik alkalmazás pontosan mihez és milyen körülmények között fog hozzáférni, bár ezek úgy tűnik, normálisan le vannak szabályozva. Nem igazán tiszta számomra, hogy mit jelent a “globálisan” adott widgethez történő letárolás, illetve az egy nagyon fontos kérdés – és egyáltalán nincsen tisztázva, hogy mi van akkor, ha az adott widgetet valaki mondjuk Orkutra és LinkedIn-re is telepíti. Egyrészt hogyan fogja a widget lekezelni a két platform ugyanazon felhasználójának azonosságát, másrészt pedig hogyan fog egyik platformról a másikra “terjedni” egy widget.

Az eddigi specifikációk, példák meglehetősen összecsapottnak tűntek számomra mikor átolvastam azokat, és nagyon sok kérdést hagynak nyitva. A specifikáció egyáltalán nem rögzíti a platformok közötti kapcsolati háló átjárhatóságát, csak azt teszi lehetővé, hogy ugyanazon widgetet több platformon is tudjunk használni, és az egyes platformokon ugyanúgy férjünk hozzá a kapcsolati adatokhoz.

A kapcsolati hálóhoz történő hozzáférés standardizálását jó ötletnek tartom, a Google Gadget platform nyomatását nem – vannak hülyeségei és elég limitált is összevetve az Netvibes UWA lehetőségeivel.

A Google egy általános felületet definiálásával ugyan saját szabványát nyomatja, de nem látom ennek veszélyességét a FaceBook-ra nézve. Ha a FaceBook csatlakozna az OpenSocialhoz, nem vesztené el semmi felett sem az irányítást, maximum – persze ez is igen fontos – a platform lehetőségeinek meghatározásába nem szólhatna annyira bele, mint most saját lehetőségeivel. Mivel az interfész nyílt, ezért a legjobb a FaceBook-nak talán az lehet, hogy vár egy kicsit a bejelentésével, miszerint támogatja-e a platformot vagy nem. Érdemes megnézni, hogy mit fog ebből konkrétan kihozni a Google, ha a jelenlegi változatnál nem akar többet, akkor az csalódás, viszont a FaceBook által minden további nélkül követhető. Ha többet szeretne, s motorja szeretne lenni az adatok áramlásának (és erre megvan a jel az adattárolás konkrét megvalósítását illetően), akkor veszélyes lehet. Tegyük hozzá: a felhasználói adatokra, és nem csak a FaceBook-ra nézve – mivel akinél az adatok vannak, az mindennek az ura és parancsolója a jövőbeni webhármas világban.