A kapcsolati hálónk elég értékes ahhoz, hogy a közösségi oldalak megpróbálják azt kisajátítani, minél nehezebben hordozhatóvá, elvihetővé tenni. Attól félnek ugyanis, hogy ha nem láncolnak magukhoz, akkor agyba-főbe otthagyjuk őket. Ezt a játékot játsza az iwiw mostanában az e-mail címék egyre komolyabb elrejtésével, de a FaceBook is Scoble kitiltásával.
Mi kell ahhoz, hogy ezt a felhasználókra káros folyamatot meg lehessen előzni? Vagy egy mindennel kompatibilis ernyőoldal (esélytelen), ami szinkronizálni tudja ismerőseinket, beállításainkat, adatainkat vagy pedig nyílt, mindenhol használható és “hivatalosan” is elfogadott formátumok, protokollok, melyekkel adatainkat le tudjuk írni (és melyek felhasználsára építhető kismillió program).
A DataPortability.org az adataink hordozhatóságának elősegítését tűzte ki célul. Ehhez különböző – nagyrészt már létező – formátumok felkarolását, reklámozását, esettanulmányokat, használható csomagok bemutatását veszi eszközéül – egyelőre még nem igazán látni pontosan, hogy hogyan. A megoldás mindenesetre egy olyan internet, ahol a különböző helyeken levő adataink nyílt megoldásokat használva, automatikusan összekapcsolódnak szem előtt tartva a személyiségi jogainkat is.
Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Több dimenziója is van a kérdésnek. Például azt, hogy a (megfelelő formátumú) elektronikus önéletrajzom címét megadom egy programnak, az kinyeri belőle a twitter, Netvibes, FaceBook és Flickr oldalaim címét, és összeköti azokat. Láthatom, hogy hol mit csinálnak a barátaim, vagy közzétehetek egy kattintással az ezt támogató helyeken információt magamról. De ez még csak az egyik oldal – a közzétett adatokról szóló. Ott van még az adatok fogyasztásáról szóló is, avagy a feedolvasói, böngészői, ahol az “attention”/figyelmi adataim érhetőek el (mely témák érdekelnek, melyekkel foglalkozom sokat). Ha még ezt is hozzátesszük az eddigiekhez, a program képes lesz kiszűrni az engem érdeklő információkat is. És azt hiszem, hogy meglehetősen csak a felszínt kapargattam most ezekkel a nem túl fantáziadús példákkal. A DP.org azt is célul tűzte ki, hogy jó példákat, esettanulmányokat mutasson be.
A DP.org-hoz jópár nagyobb cég is csatlakozott, mint a LinkedIn, a Twitter, a Flickr (Yahoo!), a Google és a FaceBook, és ott van a címlapon a Netvibes-os Tariq Krim (Netvibes) is, vagy éppen a hazánkban is népszerű Drupal-os Dries Buytaert. Scoble is csatlakozott a FaceBook-os eset után. Garancia persze nincs arra, hogy lesz az egészből bármi használható, de azért én eléggé bizakodó vagyok. A többit meg majd az idő eldönti.
Én úgy látom, hogy amíg a W3C-hez hasonló csapat össze nem jön az ilyen jellegű problémák megoldására, addig nehéz az előre lépes. Hogy a DP.org valóban képes lesz-e ezt a kritikus tömeget elérni az kérdéses, de majd meglátjuk. Az Open Grid Forum-beli (http://www.ogf.org) szabványosítási tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy akkor lehet sikeres a próbálkozás, ha jól meghatározott feladatokra (pl. User profile vagy annak reszei pl a CV, Relations, stb.) egy és csak egy a többi, már létező szabvánnyal kompatibilis megoldást adnak. Addig amíg ugyanarra a feladatra két egymással versengő megoldás van jelentős funkcionális átfedésekkel addig toporgás lesz.
És miből gondolod, hogy 1) nem éri el a kritikus tömeget (a fent felsorolt cégekkel a háta mögött), illetve 2) több megoldást kínálnak a formátumokat illetően? (“nem találunk fel semmi újat”, hanem használjuk a meglevő szabványokat)
1. A fent felsorolt cégek más szabványosítási bigottságokban sem képesek évekig megegyezni egymással azon, hogy May, Should, Must kell-e egy egy kifejezés elé egy dokumentumban, így nagyon nehéz másoknak szabványt implementálni még, ha ők a maguk módján ezt így úgy meg is teszik. A kritikus tömeg alatt azt értem, hogy rajtuk kívül és alkalmazások tömegei fogják a megegyezett protokollt használni mindenféle alkalmazás specifikus kiterjesztések nélkül. No ez utóbbiban jelenleg egyátalán nem vagyok biztos mivel a jelenlegi formátumok inkább úgy keletkeztek, hogy valaki szabványosítani akarja a sajat megoldását. A dolog nem reménytelen de ne reménykedjünk gyors megegyezésben, én most cc 3-5 évet tippelek. Ne nekem legyen igazam!
2. http://groups.google.com/group/dataportability-public/web/reference-design
Már most is majdnem minden témában 2-3 független ajánlás van, pl. Indenty Retival.
1) Most nagyon-nagy a nyomás. Vagy megállapodnak, vagy veszélyben vannak. Ha sikerül megállapodniuk, a felhasználó ott marad náluk és az ő szolgáltatásukat is használja, ha nem sikerül, akkor elhoz(hat)ja tőlük az adatait. Egy általánosan elfogadott formátumhalmaz a szolgáltatók közötti kommunikációt, a jelenlegi ügyfelek biztos megtartását eredményezheti, s talán még egy kis további boomot is a résztvevőknek.
2) 2-3 független ajánlás van 2-3 független/eltérő információhalmazra – az identity retrival pont egy nagyon példa volt, a felhasználók azonosítása jobb lett volna, de ott sem okoz gondot az, hogy van pár hasonló megoldás.
Eszközök meg lesznek, amint beindul a gépezet.
1. Meglátjuk, úgy legyen.
2. Tapasztalatom szerint igen is gondot okoz, hogy hasonló feladatra két elérő megoldást ajánljanak, legyen egy. A szabványosítás sosem a “virágozzék ezer virág” demokratikus elve mentén lesz sikeres. Legalább is én ebben nem hiszek, lehet, hogy túl sokat ültem ilyen megbeszéléseken
András,
két ellenpont:
1. http://en.wikipedia.org/wiki/Information_overload
Kb. a facebook is már ezt a szintet hozza, pedig nincs túl sok app-om telepítve és még közepesen heavy userként sem tudom a preferenciáimat jól beállítani. Nem kell a kismillió program.
2. Cui prodest: Kinek áll érdekében?
Azoknak, akik – rossz szó – “potyázni” akarnak. Az iWiW és a facebook zártsági témája is arról szól, hogy a nagyok nem engedik el
az adatot. És még ha csatlakoznak is ezekhez a kezdeményezéskhez, ezek – te is tudod jól – formalitások, arról szól, hogy ők sem maradnak ki.
A fő különbség a DP projekt és mások közt, hogy az előbbit nem kisebb-nagyobb cégek és autoritással bíró szervezetek kezdték építeni és promotálni, így egy alulról jövő kezdeményezésnek nagyobb hitele lehet (ebben az esetben: van).
Másrészt amennyire látom alapvető tapasztalatokra épülő koncepció az, amit meg szeretnének fogalmazni, nem pedig egy teoretikus vállalkozás; nincsenek “egetrengető” új technológiák. Az eddigi – nem csupán cégvilágbeli – reakciók szvsz meggyőzőek.
Alapvetően meg kéne nézni, hogy az egyes felsorolt protokollok/adatleírók pontosan mire vannak, mit csinálnak, és utána lehetne igazán véleményt alkotni arról, hogy mennyi a duplikáció. Mivel én se ismerem mindegyiket, ezért én is csak “ránézésre” mondom azt, hogy pl. az authentikációnál van duplikáció. Majd megpróbálok erről írni még egy blogbejegyzést.