Nem esett sok szó róla magyarul, pedig egy érdekes kezdeményezés, a Google egy kapcsolati háló API-t tett elérhetővé. A dolog érdekessége abban rejlik, hogy ezzel nem egy közösségi oldalon felépített felülethez kínálnak interfészt, hanem magához a webhez, a weben összeszedhető információkhoz. A linkeket, és egy szabványos jelölési megoldást használják fel.

A jelenlegi API felület egy URL megadásával más kapcsolódó URL-eket kínál fel. A Google a webet indexelve képest az azon a weblapon látható különböző linkeket és kódrészeket, és az ide visszamutató linkeket és kódrészeket is megtalálni, és felsorolni. Két módon lehet ma kvázi szabványosan (ugyan nem túl elterjedt módon, de a webfejlesztők körében azért jellemzően ismert, és nagyon egyszerű módszerrel) kapcsolati információkat egy weblapon leírni. Az egyik megoldás az XFN (XHTML Friends Network), a másik pedig a FOAF (Friend of a Friend) névre hallgat. Mind a kettőt elég egyszerű megérteni.
Az XFN a linkek egy kevésbé ismert “rel” tulajdonságát használja ki. Egy linkről közölhetünk segítségével különböző metainformációkat, például hogy a barátunk/barátnőnk, munkatársunk oldaláról van-e szó, találkoztunk-e már az illetővel, stb. Így néznek ki ezek megjelölt linkek (bővebben az XFN oldalán):
1 2 3 4 5 6 7 8 9 |   rel="sweetheart date met">Jane   rel="friend met">Dave   rel="friend met">Darryl MetaFilter   rel="met">James Expert |
A FOAF gyakorlatilag kis névjegykártya szerű információ weblapba ágyazásának módját adja meg, akár több személyről helyezhetünk el így információt az oldalon:
1 2 3 4 5 6 7 8 | <foaf:person rdf:about="#me" xmlns:foaf="http://xmlns.com/foaf/0.1/">
<foaf:name>Dan Brickley</foaf:name>
<foaf:mbox_sha1sum>
241021fb0e6289f92815fc210f9e9137262c252e
</foaf:mbox_sha1sum>
<foaf:homepage rdf:resource="http://danbri.org/">
<foaf:img rdf:resource="/images/me.jpg">
</foaf:img></foaf:homepage></foaf:person> |
Ennél jóval többet tud a FOAF, érdemes megnézni a specifikációját.
A dolog egyébként azért tud működni, mivel a Twitter is használja például ezt a XFN féle jelölést a honlapunk megjelölésére, és egyéb oldalakon is előfordulnak hasonló leírók. Az API megjelenésével talán egyre többen fogják ezeket a jelölőket használni. Bízom benne, hogy ez végül a többi mikroformátum fellendülését is magával hozhatja, talán a Google, talán más hasonló API-t fog tudni nyújtani ezekhez is.
0 Hozzászólás - “Kapcsolati háló API a Google-tól”