A Nintendo Wii blogom kivételével az összes blogom alatt WordPress fut, és nem véletlenül. Ebben a bejegyzésben azt próbáltam meg összeszedni, hogy miért a WordPress motorját gondolom a legjobb blogplatformnak. Vannak egyéb platformokkal is tapasztalataim, de szívesen veszem ha más leírja hozzászólás formájában más motorok számára kínált előnyeit, hátrányait, vagy kitér olyan témákra is a WordPress-szel kapcsolatosan, melyeket itt most nem említek meg.

Több lehetőséget is végigpróbáltam már, amit PHP+MySQL, avagy a legnépszerűbb/legolcsóbb hoszting kapcsán ki lehet próbálni, és végül a WordPress mellett tettem le a voksom blogok kiszolgálása kapcsán. Bár sohasem kerestem az okokat, a választás mögött nagyjából a jó alapok, és a jó pluginek állnak.
Az alapok
A WordPress blogok kiszolgálására optimalizált CMS rendszer, ez eleve azt jelenti, hogy feltelepítés után az admin felület és az oldal megjelenítése a blogírás, olvasás igényeit kielégítő megjelenést ad. Ez nyilván egy előny, de ezzel együtt a WordPressben ez tényleg jól is sikerült. Nagyon régi admin felület emlékeim már nincsenek, arra még emlékszem, hogy mikor míg a WYSIWYG editorokat sohasem bírtam igazán, addig amikor megjelent a WordPressben ez a lehetőség, megemeltem a kalapom a megvalósítást illetően. Hasonló jellegű rendszerek esetében mindig is gond a WYSIWYG editor, hiszen a böngészők ezirányú beépített lehetősége sohasem túl barátságos, vannak kisebb-nagyobb hülyeségek. Ugyan nem néztem meg, hogy mit csináltak ezzel a fejlesztők, de egyszerű, jól használható eszközt tettek a kezem alá, és ez a lényeg. A gombsorok is a célszerű, értelmes funckiókat teszik elérhetővé, nincsenek betűkészlet, színek állítására szolgáló gombok, és egyéb hülyeségek, ami meg van, az jól működik. Maradva a WYSIWYG editornál, egy CMS rendszer fejlesztésekor örök probléma a képek (és egyéb fájlok) feltöltése, kezelése is, ez már a WordPress előző verziójánál is jól használható volt, a 2.5-ös verzió megoldása pedig egyszerűen és jól működik.
Az előző WordPress admin felület layoutot, designt illetően is úgy gondolom, hogy bőven jó példaként szolgált, a 2.5-ös verzió designja pedig úgy gondolom, hogy “díjnyertes alkotás”. A kezdeti lépéseket a két verzió közötti váltás során még idegenkedve figyeltem (“nagyon webkettes, de elég béna”), de mire eljutottak a fejlesztők a 2.5 kiadásáig, nagyon jól összepakolták a megjelenést. Nem hiába, több komoly UI designer is dolgozott rajta. Hogy konkrétumokat is említsek, az egyes akciók (mint új blogbejegyzés írása, régiek menedzselése/listája, a félbehagyott régiek) megfelelő kattintásszám után érhetőek el (új bejegyzés – 1 kattintás az admin felületről), a még nem moderált hozzászólások száma az admin felületen bárhonnan látható, a bejegyzés szerkesztő elrendezése a célnak tökéletesen megfelel (cím, bejegyzés tartalma, címkék/kategóriák egymás alatt, mentés és publikálás jobb oldalon). Az olyan “apróságok”, mint a az automatikus mentés, az átméretezhető bejegyzés szerkesztő doboz, a helyből elérhető médiatár vagy azonnali feltöltés “popup”-ban, az elrejthető nem használt mezők, a helyben létrehozható új kategória, a bejegyzés aktuális szavainak száma mind-mind a WordPress melletti elköteleződésem erősítik csak meg.
A WordPress 2.5 újdonsága az igazi Dashboard, ami egy helyre foglalja össze a fontosabb információkat – ez bár eddig is volt, de most lett igazán használható. Köszönhető ez egyrészt a kicsit módosított felépítésének, tartalmának, másrészt annak, hogy a pluginek is be tudnak ide dolgozni, ami még jobb áttekintést tesz lehetővé. A spam-ek kezelése szintén egy olyan dolog, melyet jól old meg alapból a WordPress: beállítható hogy minden hozzászólót egyszeri alkalommal engedélyezni kelljen – ezzel a spamek gyakorlatilag kiszűrésre kerülnek (már ami a megjelenésüket illeti). Jön viszont az adminisztráció, ami egy idő után (amikor a blog ismertté válik a spam robotok felé is) darabra eléggé megnövekszik a sok spam megjelenésével – de hála a JavaScriptes/AJAX-os megoldásoknak és az ügyes elrendezésű felületnek a WordPress-ben nagyon gyorsan végig lehet menni akár több száz spamen is (kb. 1 perc). A korona pedig az Akismet tud lenni, ami ezeket a spameket elég jó hatékonysággal kiszűri, ez egy olyan alapból telepítésre kerülő plugin, amely bár regisztrációt kíván a WordPress.com-on, de elég jó hatékonysággal működik. A hozzászólások jó kezelhetőségét az is segíti, hogy lehet róluk e-mail kérni (illetve alapból a szerző e-mail címére kimennek az e-mailek).
Biztos lenne még pár érv, amit össze tudnék szedni a WordPress mellett, de talán már ezekből is látszik, hogy még ha valakinek nem is jönnek be ezek a megoldások valamiért, azt nem lehet a blogmotorra mondani hogy csak hanyagul összedobálták volna. Más megoldások kapcsán ezen a szinten jellemzően két gond merül fel. Az egyik, hogy az admin menüszerkezete, layoutja nem blogolásra van optimalizálva, több felesleges menüponton is át kell küzdenem magam, ha valamit szeretnék csinálni, vagy csak kiváncsi vagyok rá, míg a másik, hogy jó kis munka, míg alapból kihozza ezeket a lehetőségeket az ember a rendszerből beállítások, pluginek feltelepítése után, és még akkor sem olyan érett a felület, mint a WordPress esetén.
Pluginek
Mindezeket a funkciókat pluginek segítségével turbózhatjuk fel igazán. Az Akismetről már esett szó, nekem még az alábbi bővítmények segítenek be (lustaságból nem linkelem be az oldalaikat, de könnyű megtalálni őket):
- Fluency Admin – nagyon cool kinézetet varázsol az admin felületnek, fentebb dícsértem az alap admin kinézetet, no, ez még annál is pofásabb, és ha lehet a használhatóságon is lök egy kicsit még tovább (csak a modern böngészőkkel kompatibilis: Firefox, Safari, IE8).
- Admin Drop Down Menu – a menüszerkezet második szintjét az első szintre kattintok, második szintre kattintok helyett legördülő menüssé varázsolja – mind az alap designnal, mind a Fluency felületével működik.
- Subscribe to Comments – segítségével a hozzászólók az egy adott bejegyzéshez történő további hozzászólásokról e-mailben értesülhetnek. Alap plugin, kötelező feltenni.
- Ozh’ Absolute Comments – a hozzászólások kezelése nagyon kényelmes lesz, egy hozzászólásra egyből tudok az admin felületen is válaszolni, nem kell a bejegyzés oldalára is elmenni. Jópár percet lehet vele spórolni.
- Plugin Central – a 2.5-ös WordPress plugin kezelése sokat fejlődött, pl. admin felületről lehet frissíteni plugineket. Ez a bővítmény lehetővé teszi több plugin egyszerre történő frissítését, illetve új pluginek letöltési URL-jének megadásával azok admin felületről történő telepítését is.
- Wassup – élőben láthatjuk, hogy kik látogatják éppen oldalunkat (IP cím, hosztnév, hivatkozó oldal, böngésző adatok, hozzászólás szerző infókkal, ismeretlen/belépett/korábban hozzászólt/robot kategóriákba sorolva a látogatókat), illetve visszamenőleges látogatási statisztikákat is képes megmutatni.
- WordPress.com Stats – elég jó statisztikákat kínál a hivatkozókról, bejegyzéseink látogatottságáról, a keresőkifejezésekről melyekkel oldalunkra érkeztek a látogatók, az oldalunk linkjein történt “kimenő” kattintásokról és a bejövő linkekről. Bár nem egy Google Analytics, annál egy fokkal jobban kézreálló megoldást kínál. Ehhez is WordPress.com regisztráció,
Ezek mellett persze vannak még pluginjeim, de ezek azok, melyeket mindenkinek ajánlani tudok, és nagyon sokat segítettek a blog adminisztrálása, üzemeltetése, blogolás megértése kapcsán.
Egyebek
Az egyebek alá lehet besorolni a verzióváltáskor (nálam svn up pár naponta – az is megérne egy külön misét, hogy mennyire stabil az SVN-ben levő kód) lezajló automatikus adatbázis frissülést, a millió sablont (K2 a kedvenc, de tényleg nagyon sok ingyenesen használható van), a felhasználók optimális kezelhetőségét, az admin felületen szerkeszthető sablonokat és kiterjesztéseket, a widget támogatást.
Mindent összevetve a WordPress-t sok aprósága és a célra termettsége miatt favorizálom, de ahogy a bevezetőben is említettem, ha tud valaki jobbat, ne tartsa magában.
Egy másik vetülete a kérdésnek: lehet, hogy adott esetben nem a WordPress a megoldás, mert olyanok a körülmények. Bár a WordPress pluginek segítségével elvihető általános CMS irányba is, lehet, hogy éppen nem a legjobb megoldás, mert elég, ha egy másik, vagy saját CMS-t használunk erre a célra. Ha egy oldalhoz akarunk blogot passzintani, és nem PHP+MySQL alapokon készült, akkor Ruby és Perl alapokon is vannak, alakulnak ki jól használható blog platformok, és lehet, hogy egy környezetet összerakni és üzemeltetni kényelmesebb, mint különbözőeket karban tartani. Végül ha blogszolgáltatást szeretnénk indítani, akkor sem biztos, hogy a WordPress mellett kell letennünk a voksunkat – bár hozzáteszem, “kész”, igazán jó megoldásról egyelőre nem tudok ebben az irányban (WordPress MU-val az a baj, hogy ha nagyon kicsi, vagy igazán nagy szolgáltatók vagyunk, akkor működik csak optimálisan).
az utolsó megjegyzésről (MU) írnál még egy-két mondatot, mert nem nagyon értem mire is gondolsz? Mi is a baj?
Akron: Az a baj, hogy az MU egy hack. Minden blog külön adatbázist használ, még pontosabban ugyanazon adatbázison belül külön táblákat. Egy bloghoz kapcsolódik jópár tábla, így ha van 1000 blogod, akkor mondjuk 7000 táblád lesz, ha van 10.000 blogod, akkor 70.000 (a pontos számokat meg kéne néznem, de nem ez a lényeg). A MySQL az adatbázisok tábláit egy könyvtárban tárolja, így ez nem túl egészséges felállás. Ezt a WordPress.com is trükközéssel oldja meg (több db szerver ugyanazon a szervergépen, több szervergép), de ez csak igazán nagy környezetben működik jól. Ugyanígy problémás számomra a pluginek, sablonok kezelése MU alatt, illetve a WordPress teljesítményén is lenne mit optimalizálni, hogy blogszolgáltatónál jól használható legyen. Kb. ezekkel találtam szemben magam, amikor átnéztem a lehetőségeket, erre gondoltam.
A WP valóban ez egyik első számú választás, bár állítólag – ehhez nem értek olyan szinten, hogy erre vagy arra hajolgassak – kissé problémás a kódkészlet, és a biztonság terén sem a legjobb (azt mondják, ott a legnagyobb a gond, ahogyan a táblákat kezeli): talán a rendkívül gyakori verziófrissítés és biztonsági update sem véletlen. A WYSIWYG szerkesztő pedig még mindig nem képes rendesen HTML-t (nehogy XHTML-t) produkálni, pedig a 2.5 elvileg nagyot lépett ezügyben. Másrészt viszont kétségtelen, hogy a leglátványosabban fejlődő blogmotor, hihetetlen aktív fejlesztőkkel és pluginalkotókkal, no és részemről még a közösségre sem volt panasz. Állítólag ha valamire nincs egy plugin, akkor azzal nem is kell foglalkozni
Mostanában azonban inkább a Textpattern névre hallgató, kevesebb hírveréssel bíró rendszert használom, ami sok tekintetben kisebb, kevésbé futtatott, lassabb verziófrissítéssel bíró CMS, ám jóval stabilabb, átgondoltabb, gyorsabb, és hihetetlen flexibilis. Textile szövegszerkesztőt használ (xhtml valid kódot produkál – nem tud mást), rengeteg olyan problémát orvosol natív módban, amit a WP csak pluginokkal tud, személy szerint egy év alatt egy darab spam kommenttel találkoztam, pedig nincs plugin hozzá…
Lehetne sorolni az érveket persze mindkét (és még jó pár) CMS ellen és mellett – végül mégis az dönt, kinek mi jön be gyakorlatban. És ez így is van jól.
Egy angol nyelvű WP-TXP összehasonlítást belinkelnék, ha valakit esetleg érdekel: http://www.standardsforlife.com/wordpress-vs-textpattern-2008
Dragon Z.: A biztonságot illetően ha havonta frissítesz, az jellemzően elég, én pár naponta lefuttatom azt az svn up-ot, így meg tuti.
A WYSIWYG szerkesztővel szerintem nincsenek komoly validitási gondok (a Webakadémiát levalidálva nincsene hatalmas gondok, és azok nem a tartalmat érintik). A TextPatternt most megnéztem, de nem igazán győzött meg az összehasonlítás _egyáltalán_. Ajánlom figyelmedbe a Fluency Admin screenshotjait: http://deanjrobinson.com/projects/fluency-admin/
habari. Nekem az fut lokálba svn verzió, s mindig gondolkozom a váltáson. Ami visszataert, hogy szinte mindenütt wp-t használok, s kényelmesebb egységesen.
A MU (estiskola) kis rendszerben nem rossz, sőt teljesen jó. Nagy rendszert már tényleg nehézkes kiszolgálni vele az említett adatbázis tárolás miatt. Aminek egyébként nagy előnye, hogy könnyen lehet wp-mu között mozogni.
A WordPress-ben azt szeretem, hogy a skinek pikkpakk magyaríthatók, és tényleg annyi van belőlük, hogy szinte lehetetlen követni őket. Amit az itthoni wp-közösségből hiányolok – anélkül, hogy bárkit megsértenék -, az a naprakészség hiánya. Egyszerűen minden új és használható infót különböző helyekről kell összevadászni, arról nem is beszélve, hogy ha igazán jó templatet akarsz, akkor a gugli mélyére kell ásni, nem elég az első 10 találatot átböngészni, mert a legtöbb igazán jó skint tartalmazó oldal helyezése sokkal gyengébb, mint a populáris és gyengébb minőségű templatek oldalai. Nekem van egy nagyon jó anti-spam pluginem is, egy php speedy pluginem és egy biztonsági kockázatokat jelző pluginem is, szerintem jók és használhatók.
Köszi az MU infót. Honnan lehet ilyeneket tudni, hogy pl. a wordpress.com milyen szervermegoldásokat meg trükköket használ?
)
kobak: az MU szerintem olyan 50-100 blogig használható jól, utána már nem árt optimalizálni rajta valahogy.
Akron: Fogalmam sincsen, hogy hol olvastam. Amikor utánaolvastam a WordPress MU témának, akkor írták le valahol, hogy milyen infrastruktúrát használnak.
Az admin felület szerintem fantasztikusra sikerült, így kell ezt
WP-nél nekem mindig fura volt, hogy a sablonrendszer valahogy kuszának tűnt; ha nem tévedek, korábban az admin felület nem is használt sablonelemeket, tele volt összeeszkábált php+html kódokkal – most nem tudom, mi a helyzet WP template téren, remélem jobb lett.
Érdekes lenne WP-hez egy Smarty-t társítani, vagy legalább ilyen irányba elvinni a saját sablonrendszert.
yaanno: Az admin felületen ezirányban állítólag dolgoztak sokat, és azt hiszem még fognak is – de ez érdekelt a legkevésbé
. Úgy tudom Smarty alapú template megoldás már létezik, legalábbis hirtelen most volt pár találat a Google-ben ilyen keresésre.
Mi az a Smarty?
kM: phps sablonozó rendszer ld. http://www.smarty.net
Á, kösz!
A wordpressnek egy baja van, hogy brutálisan gyenge a kódja. Mondjuk érdekes, hogy a legtöbb népszerű kész PHP-s alkalmazásra ez szintén igaz (phpmyadmin, joomla, mantis stb.). Anno picit bele kellett nyúlnom (http://blog.felho.hu/posting-source-code-in-wordpress-escaping-and-syntax-highlighting-the-inserted-code.html), mert kódok megjelenítésében volt némi bug, és hát elég szörnyű dolgokat láttam. Meg még a legelején bekapcsoltam query logot, és nézegettem, hogy miket küldözget a DB-be, hát…
, viszont mint felület tényleg kényelmesen lehet használni, nálam az alap spamszűrés is teljesen bevállt, igaz mióta új melóhelyen vagyok nem volt még időm írni bármit is.
Üdv,
Felhő
Szia
Nekem is lenne pár kérdésem:
Plugin- hol lehet letölteni az általad említett plugineket, mert sajnos a http://wordpress.org/extend/plugins/ oldalon pl a Subscribe to Comments, amire szükségem lenne, nem található meg.
Használtam egy Advanced TinyMCE Editor plugint, ami remek kigészítő akkor ha szeretsz táblázatokat, képeket betűzni a hozzászólásokban, de sajnos 2.5 alatt nem működik. Tudsz esetleg valamit amivel ezt helyettesíteni tudom?
RSS – használnám a feedburbert, de ehhez arra lenne szükségem hogy kikapcsoljam a wp jelenlegi rss-ét, Hol tudom ezt megtenni?
Nem tudtok egy magyar áttekintést a feedburnerhez? Mert amíg nincs angol tudásom nem sokat érek vele…
kM – azért az hogy a skinek pikk-pakk magyaríthatóak kicsit túlzás, rá kell azért áldozni pár órát!
Üdv
Csoki
Csoki: pluginek tekintetében használj Google-t. Pl.: http://www.google.com/search?q=subscribe+to+comments – egyébként a második találat az általad említett WordPress.org-os link.
Nem raktam még fel extra WYSIWYG szerkesztős plugint, de az Advanced TinyMCE honlapján azt írták, hogy 2.5 kompatibilis a 3.0.1 verziója: http://www.laptoptips.ca/projects/tinymce-advanced/
Feedburnerhez nekem a Feeburner Feedsmith nevű plugin jött be. Leírás a Google oldalán: http://www.google.com/support/feedburner/bin/answer.py?answer=78483&topic=13252
TinyMCE – Vártam hogy megjenelik hogy updateelhetem a plugint, de nem jött össze, Az új bekapcsolása után sem jelentek meg a kívánt ikonok
Feedburner – plugint telepítettem, úgy néz ki működik, de hogy tudom a wp-t kikapcsolni?
Csoki, itt szinte mindenre választ találsz: http://codex.wordpress.org
subcribe to comments – ez a plugin is felment, de sajnos nem tiszta a settings része. majd este keresek valami user manual-t.
Csoki: WordPress feedet nem kell kikapcsolni, a /feed is a feedburnerre dob át a plugin miatt.
Köszönöm a segítséget, a változtatás sikeres volt!
Ha már lehet, akkor kérdeznék még.
A bejegyzés e-mailen keresztül nekem sajnos nem akar működni. Tudnátok segíteni?
Mail server:mail.gmail.com
Port:110
Felhsználónév és jelszó az adott, de ha erre küldök egy levelet, nem publikálódik az oldalamon.
Valamint be lehet állítani a wp-ben print css-t? Nekem eddig nem sikerült!
@Csoki: a GMail mintha csak titkosított kommunikációt engedne, avagy a 110-es port biztos nem lesz jó. print.css: gondolom téma függő.
ha nem jó a 110, akkor mit használjak helyette?
Csoki: Keress rá? http://mail.google.com/support/bin/answer.py?hl=en&answer=13287 – de nem hiszem, hogy a WordPress támogatja a titkosított kommunikációt…
Nem erre gondoltam, hanem szolgáltatókra! De köszi
Hello
Úgy hallottam van egy olyan plugin, amivel lehet az új témát szerkesztgetni, miközben még a régi fut. Tudja valaki mi a neve?
Üdv
Csoki, erre gondolsz szerintem:
http://boren.nu/archives/2005/03/08/preview-theme-plugin/
Volt már szó a MultiBlog-ról meg arról, hogy a WP-nek sem ez az erőssége.
Találtammég ebben a témában a LifeType-ot és a Serendipity-t.
Ezekkel van valakinek tapasztalata (most a Multi Blog szempontjábol)? Illetve a WP-MU-hoz képest hogy állnak?
Akron: Én végül a sima WordPress-nél maradtam a WPress.hu kapcsán…
Köszi, hasznos post
András. Nekem is lenne egy kérdésem. Van egy blog oldalam. Sajnos nem néztem szét 2-3 évvel ezelőtt, amikor kezdtem, így sblog motort kezdtem el használni. Most szeretném lecserélni wordpressre. Hogy tehetném ezt meg úgy, hogy a régi bejegyzések is megmaradjanak?
BoGár: hát, valószínűleg nincs rá automatizmus. Tanulmányoznod kellene a WordPress import/export XML formátumát, és megpróbálni előállítani azt az sblog-ból. Illetve tud importálni RSS formátumból is, ha meg tudod buherálni az sblogot, hogy az RSS-be belekerüljön az összes bejegyzés, akkor az is segíthet.
Hát elvileg tudok a myphpaval mindenfélébe exportálni.
Sikerült XML-ben exportálni. Most már csak importálni kellene a WordPressbe. Na de hogyan? Előtte telepítsem már fel az oldalamra, ugye?
BoGár: ez így nem fog menni, valaki hozzáértőbbtől kérj segítséget! PHPMyAdmin-nal nem fogod tudni olyan formátumba exportálni, amit megért a WordPress.
Az a baj, senkit sem ismerek aki értene hozzá.
1, Akkor azt hiszem, hagyom a fenébe, és használom továbbra is a régit.
2, Hagyom a fenébe a régit, az összes hozzászólást, és csinálom az újat, a régi meg esetleg visszakereshető lesz a régi címen.
Hogyan tudok magyar nyelvet tenni a WP alá? Valahogy ezt nem találom.
Bocs, közben a nyelv már megvan.
Hát ez elgondolkodtató volt. Lehet, h váltanom kéne?
Nagyon hasznos a cikk