Tetszik a bejegyzés? Iratkozz fel, oszd meg!


Wikia Search

Itt a Wikia Search, és működik, legalábbis ezt mondják rá. Ami biztosan igaz, hogy a most beindult szolgáltatás úgy tűnik hogy jó alapokra épít, a kivitelezése (ami az interfészt illeti) pedig egész jó lett. Hogy a jövőben hogyan fog működni, az már egy másik kérdés.

Alapvetően kételkedésemnek adnék hangot, miszerint nem hiszem el, hogy a koncepció működőképes, de hát nem hiszem hogy van valaki, aki ne ugyanezt mondta volna a Wikipédiával kapcsolatosan, aztán mégis “egész jól” állunk. A Wikia Search nagyon hasonló koncepcióra épül, wiki szerűen szerkeszthetőek a kereső találatai, melyek a Wikipédiára, és egyéb forrásokra is építenek. Ha nem vagyunk elégedettek, akkor pedig vagy átszerkeszthetjük a találati listát, vagy pedig egy kattintással átugorhatunk a Google/Yahoo/egyéb kereső találataira.

Az örök kérdés, hogy nem lesz-e a kereső a spammerek áldozata, és akárki akármit is mond, ezt nehéz lesz elkerülni. Lehet, hogy van erre valami okos stratégia, Jimmy Walesről (aki a Wikipedia alapítója és a Wikia Search mögött is ő áll) mindent el lehet mondani, de hogy nem gondolkodna, azt nem. A szolgáltatás egyelőre úgy tűnik hogy “szabad préda”, egyelőre bárki bármit tud szerkesztgetni, akár jót, akár hülyeséget felvinni. Pár keresőkifejezésre, melyek a Wikipédiában is szerepeltek, bár nem rossz találatot produkált, azért mondjuk úgy, hogy messze van még a tökéletesről. Hogy mi lesz a dologból, azt pedig meglátjuk, elég rizikós vállalkozásnak tűnik a dolog…

1 Hozzászólás - “Wikia Search”


  • Jó ötlet szerkeszteni a keresési találatokat, ez jól jöhet a wikipédiához kapcsolódóan, hogy pl a címszavak alapján egy releváns linkgyűjtemént kapunk. Persze van a References és az External links, node ez a wikia search gui sokkal quick hurry up-abb :) wikiwiki :D

Te mit gondolsz?