Úgy alakult hogy a Netvibes Párizsba csoportosítja át a fejlesztőket, én meg hát nem kifejezetten egy párizsi srác vagyok, így szép lassan elválnak útjaink (konkrétan még van vagy két hónap hátra). Ennek kapcsán aktuális lett új kihívások és egyben jövedelemforrás után nézni, melynek a publikus részeit megosztanám, hátha mást is érdekel, illetve mert hátha kapok tippeket, ajánlatokat is.

Ami az eddigi pályámat illeti, az eddigi munkásságom során jellemzően felváltva dolgoztam cégnél irodában, és szabadúszóként itthonról. Cégnél dolgozva is vittem saját bizniszeimet takaréklángra állítva, kiadva másoknak a munkákat, hogy ne maradhassak hoppon, hogy ha kiesik egy nagyobb meló, akkor is nyugiban alhassak. Eddigiekben ez elég jól be is vált. A Netvibesnál dolgozva annyi változott, hogy cégnél, de itthonról dolgoztam, de ettől függetlenül maradt a cégnél dolgozós felállás.
Jelenleg tehát két fő irány van mint lehetőség: az egyik hogy dolgozok megint szabadúszóként, a másik pedig hogy egy újabb cég után nézek, ahol el tudok helyezkedni. Van egy erős múltam és jók a referenciáim, így annyira nem kell aggódnom, de kíváncsian várom, hogy végül hol fogok kikötni. Az egyetlen “gondot” igazából az okozza, hogy vettünk egy házat, így a tartalékaim erősen lenullázódtak, és ez irányban további jelentősebb kiadások is várhatóak (nagyon komoly felújítás). Emiatt a céges irány tűnik célszerűnek. Szóval most meló keresésben vagyok.
“Trükkök”
Amit viszonylag gyorsan megléptem (hmm, a törülköző megszorongatása
után…), az az volt, hogy szóltam a közelebbi ismerőseimnek hogy ez a helyzet, illetve bevetettem az összes “webkettes” irányt, ami eszembe jutott. Ennek kapcsán kiírtam Twitterre a dolgot, felvettem egy halom ismerőst LinkedIn-en (végre rendbe tettem), illetve Pulse-on, mert az még jól jöhet. Az utóbbi két irányba “spammelés” még hátra van, de egyelőre kivárok. További hasonló lépés volt a Skype-on, és a Netvibes-on történő státusz beállítás, miszerint nyitott vagyok munkák iránt. Ezt abszolút eredményesnek minősítem, többen is megkérdezték, hogy mi a helyzet.
Vezető nagycégek
A Netvibes mellett Európában nagy cégként szóba jöhettek még mint lehetőség: Google, Yahoo!, Opera, MySQL, Drupal/Acquia (mások?). A Microsoft szóba se jött. A MySQL-t eleve kizárnám, mert annyira nem hoznak lázba az ezzel kapcsolatos lehetőségek, sem MySQL adminként/tanácsadóként nem szeretnék dolgozni, sem a MySQL weboldala nem hordoz olyan hatalmas kihívásokat, melyekkel meg szeretnék küzdeni (így meg se néztem, vannak-e nyitott pozíciók). Drupal irányba léptem egy bátortalant, de egyelőre nem szeretnének bővülni JavaScript irányba, így ez nem volt járható út. A Yahoo! helyzete viszonylag bizonytalan, illetve most nem is kerestek olyan fejlesztőt, ami illett volna a profilomba (távmunkában nem tudom, hogy lehet-e náluk fejleszteni). Az Operát illetően úgy tűnik hogy náluk sincs távmunka lehetőség (mondjuk ami érdekes lehet: cseheknél van irodájuk érdekesnek tűnő melóval), kivéve talán Web Evangelist témakörben ami érdekes lenne. De ez egyrészt nagyon sok utazással jár, másrészt pedig perfekt angolnak kéne hozzá lenni, emiatt elvetettem. Végül, de nem utolsó sorban felmerült a Google, de náluk sincsen távmunka lehetőség, illetve a felvételinél erősen az algoritmikus gondolkodást helyezik az előtérbe, én meg abból “kicsit” kiestem, nem akarok a különböző algoritmusokból felkészülni. Dobtam még egy e-mailt az amerikai WordPress-nek, de nem válaszoltak, illetve náluk főként supportos meló lett volna.
Fejlesztőcégek
Rengeteg amerikai, és több nagyságrenddel kevesebb brit céget találtam, ahol az engem legfőképp érdeklő JavaScript vonalon lenne meló. A briteket átböngésztem, de nem találtam olyan érdekes távmunka lehetőséget, mely érdekelne. Magyar cégeket egyelőre nem találtam amik szóba jöhettek volna (itt nem követelmény a távmunka). Ha valaki tud nyitott pozíciót akár itthon, akár külföldön, ne kíméljen. Mondjuk sok céget eleve kizártam jövedelem szempontból.
Európai startupok
Belőlük nincsen sok, konkrétan nem találtam egy olyat sem amit nem ismertem volna korábbról. Egyelőre korábbi ismerettségek merültek fel konkrét lehetőségként – mind a két esetben magyar székhellyel, érdekes kihívásokal. Mellesleg a végén még örülni fogok hogy váltok.
Itt az a kérdés, hogy konkrétan mi a munka, és hogy ehhez milyen terheltség, jövedelem társul. Ez a hetekben kiderül, és majd dönteni fogok tudni.
Külföld
Ha Párizsba vagy Angliába költöznék, sokkal több lehetőségem lenne.
Párizsban nagyon drága az ingatlanpiac (akár a bérlet, akár a vétel) és annyira nem is tetszett a hely, nem tudom milyen szórakozási lehetőségek vannak. Konkrétan standup comedy-t láttam, de abból egy szót se értenék, meg főként bulikról tudok még. Párizsi kiruccanáskor olyan igazán érdekes lehetőségeket a kollegák sem tudtam ajánlani (múzeumok megvoltak).
Anglia sokkal izgalmasabb lehetőség, szeretem az országot, és ajánlani is tudom. Londonban ott a kismillió színház a mindenféle musicalekkel, és még talán a standup comedy előadásokat is megérteném talán. Az ingatlanpiac itt sem túl barátságos, de itt legalább egyéb dolgok motiválnának. Ez az irány akár még reális is lehetne, de egyrész itthon a család, másrészt pedig az új ház is.
Tovább
Ha kiderül hogy melyik lesz a nyerő cég, jelentkezem.
Még az Írországi ajánlatok között ajánlanám, hogy nézz szét András, hátha van olyan, amelyik kedvedre való/megfelelő neked.
Eddig is távmunkában csináltad a Netvibes-t, nem? Azzal hogy Párizsba költöznek, miért lett ez gond nekik? Ennyire szeretnék a csapatot egy kupacban tudni?
Érdekes, hogy Párizs nem tetszett. Én általában nem csíptem a franciákat, mert iszonyat nacionalisátk tudnak lenni, de Párizs nagyon tetszett, gyönyörű város. Bár feelingre London talán jobb, cska kicsit sok az eső.
G Zoli: Van esetleg valami bejáratott oldalad, ahol körbe tudok nézni? Dublini melót találtam, de ott is valószínűleg helyben kellene dolgozni.
Hodicska Gergely: A Netvibes fejlesztőinek majd 100%-a eddig is Párizsban volt. Ha így jobban tetszik, akkor kupacosítanak.
Szép város, ha arról szólna az életem hogy egész nap a kávézókban ücsörgök, akkor esélyes lenne, a brunch megközelítése a kajálásnak pl. bejövős. Ezen kívül viszont a francia kollegák azt mondták, hogy egy 10nm-es lakás (vagy egy szoba?) 100e Ft-ba kerül, sokan elég távolról jártak be a központba, hát, nem az igazi. London, Cambridge (ennyi bicajt még nem láttam egy halomban) viszont a kedvenceim. Nem csak szép városok, de van szórakozási lehetőség is, normál méretű parkokkal. Az esővel nincs bajom, legalább nincs se hideg, se meleg.
Mondjuk Írország is tetszene valószínűleg.
András: testvérem kinn dolgozik Dublinban, majd kérek tőle linkeket, egy e-mailt megérnek szerintem.
Beszéltem vele, azt mondja, hogy minden, a munkaajánlatok nagy része a jobs.ie oldalon megy, gondolom te is itt nézelődtél.
Te is epp allast keresel?:)
Nem egeszseges, hogy egyszerre szabadulunk fel… Megiscsak kevesen vagyunk JS+PHP vonalon ebben az orszagban…
Mondjuk en most egy fixen fizeto allast keresek, semmi vallalkozoi blabla, hanem bejelentett, automatikusan fizeto munkahely, mert olyan helyzet allt elo, hogy nagyon nagy szukseg van megbizhato jovedelemforrasra. Es bizonyos okok miatt egyelore itthon kene…
Sok sikert!
G Zoli: Aha, ezt a jobs.ie oldalt sikerült nekem is megtalálnom (sima Google kereséssel). Ugyanaz a tapasztalatom, mint a britek esetében.
Németh Ádám: Hát igen, eléggé hasonló cipőben járunk. Szerintem segíteni is tudjuk talán egymást, nem gond hogy egyszerre szabadultunk fel.
hal: köszi, igyekszem.
andras, var az asda.
tjp: Ha csak ez alapján kéne dönteni, cseppet sem gondolkodnék hanem repülnék nyílegyenesen.