Kicsit sokáig tartott, de beígértem: leírom hogy hogyan jutottam el a NowPublichoz, hátha másnak is hasznos lesz. Persze hatalmas újdonságokkal nem szolgálhatok, főként hogy egy részét már leírtam a múltkori, erről szóló bejegyzésemben.

Ahogy írtam is a múltkor, jópár irányban elindultam, s végül kaptam jobbnál jobb ajánlatokat is. Végül úgy döntöttem, hogy a részleteket ezzel kapcsolatosan nem írom le (melyik cég, milyen pozíció), de ha valaki hasonló profilban keres állást mint én, szívesen megadom neki, hátha még egy-kettő aktuális.
Az álláskeresés legelején felkerestem egyik volt főnökömet a Netvibesnál (aki felvett), de végüls abból az irányból nem lett semmi, mert főként megbízásos melókat tudott volna, én pedig jelen helyzetben nem szerettem volna abba az irányba elmenni.
Ezután két állásajánlatot kaptam, mindkét cégnél alapvetően vezető JavaScript fejlesztő lettem volna, de más feladatok is párosultak volna a dologhoz, az egyiknél például általában a cég irányvonalában is segédkezni, a másiknál pedig a már meglevő csapatot összefogni. Mindkét esetben budapesti irodában kellett volna dolgozni, és a fizetési ajánlatok is átlag felettiek voltak.
Közben beérkezett még egy ajánlat egy nagyobb magyar cégtől, ott a JavaScript + sitebuild vonal mellett meg kellett volna a Ruby-val is ismerkedni, és ebbe az irányba azt hiszem én se akartam elmenni, másrészt pedig ők sem tudták erre a pozícióra azt a fizetést megadni, amit kértem volna. Később viszont ugyaninnen beérkezett egy nagyon érdekes ajánlat, mely keretében egy izgalmas funkció bevezetésében segédkezhetnék a cég által fejlesztett egyik ismert oldalon, ebben viszont döntés nem tudott a részükről születni még.
A két vezető JavaScript fejlesztő pozíciót végül nem fogadtam el, bár igen nehéz volt a döntés, mert mindegyik izgalmas feladatokat jelenthetett volna. Az ok végülis az volt, hogy az izgalmas feladatok mellett 200%-os teljesítményt (ha nem is feltétlenül munkaidőben, de agyban) is megkövetelt volna, amibe most nem akartam belemenni.
Jött még kettő másik ajánlat, az egyik egy magyar, de külföldre dolgozó cégtől (a pozícióban egy olyan ügyfelükkel dolgoztam volna együtt, akiknek már fejlesztettem a Netvibes-nál widgetet – érdekes lett volna) JavaScript + sitebuild jellegű pozícióra, a másik pedig a NowPublic-tól, JavaScript, sitebuild és részben Drupal fejlesztést illetően. A NowPublic-kal való gyors ismerkedést az is segítette, hogy a DrupalCon idén Szegeden volt, így a csapat nagy részével tudtam találkozni (és bulizni egy nagyot) személyesen is (a csapat egy része magyar). Ezek szintén jó fizetési ajánlatok voltak, az eddigi legjobbak, végül azért döntöttem a NowPublic mellett, mert gyakorlatilag hasonló megoldásban tudok náluk tovább dolgozni, mint a Netvibes-nál: nincs reggeli és esti utazás.
A NowPublic egy Drupal alapú közösségi híroldal, ahol az oldal felhasználói saját híreket tudnak beküldeni. A cégnek Vancouverben van a legtöbb alkalmazottja, de amúgy amerikai tulajdonú. Van pár érdekes funkció az oldalon (pl. a scan – itt éppen Drupal témában), és várhatóan egyes Miner.hu-n szerzett tapasztalatot, és a Netvibes-nál összeszedett UWA tudást is hasznosítom a cégnél. A Drupal tudásomat sem árt majd felfrissíteni, emiatt is egy érdekes kihívás a cég. Hello NowPublic!
Hogyan tudhatom meg, hogy mennyi lehet a reális fizetésigényem?
Ebben az esetben egyszerűen van itthoni cég aminek az alkalmazottja vagy, vagy milyen módon működik a fizetéshez jutás, ha nincs?
Géza: Én körbenéztem hogy nemzetközileg mennyit lehet keresni az adott pozícióval, kb. be is jött. Arra ne számíts, hogy jóval többet kapsz mintha helyben dolgoznál az adott országban, mert akkor inkább helyi munkaerőt keresnek, és nem téged fognak felvenni.
Sem a Netvibes-nak, sem a NowPublic-nak nincs magyar cége, vállalkozóként dolgoztam, dolgozom nekik. Így a legjobb mindenkinek. Távoli alkalmazotti viszony nem lenne lehetséges a hatályos nemzetközi és magyar jogszabályok szerint.
Ez utóbbi hozzászólásban van egy lényegi információ: Milyen keretek között lehet dolgozni külföldi céggel? (kell EU-s adószám is nem?) Erről is írhatnál egy rövidet
pp
Azért a NowPublic-ot én ajánlottam neked.
Pont azt írtad, hogy rájuk nem is gondoltál, mert hogy ott csak Drupal fejlesztés van.
Hodicska Gergely: Tényleg te ajánlottál, valamiért az volt a fejemben, hogy ők kerestek meg…
Egy másik hozzászólásod pedig véletlenül töröltem, de én is írom, hogy nem feltétlenül fogod megkapni a külföldi fizetést itthonról, hiszen akkor inkább helyben alkalmaznak valakit.