Kedden (és szerda reggel) a szervezők meghívásának eleget téve előadóként is részt vehettem az Internet Hungary idei rendezvényén. Az oldal honlapja, a rendezvény előadásai ugyan a múlt évszázadot képviselték, az 1000 feletti résztvevő azonban aktív és érdekes eszmecserét folytatott. Az előadásom kapcsán, illetve egyéb beszélgetések során potenciális üzleti partnerekkel és lehetséges Miner befektetőkkel is találkoztam (ez egy másik történet, de volt több komoly érdeklődő is), így elmondhatom, hogy a konferencia igen hasznosan telt számomra (és az estémet még Tibi bácsi is vidámmá tette DJ tevékenységével).
A Miner.hu üzleti lehetőségeit bemutató előadásom (melyet két másik startup bemutatkozása, és egy igen rövid beszélgetés követett) jól sikerült és a terem is tele volt, páran be se fértek. Ez utóbbit persze nem volt nehéz elérni, mivel egy squash pályáról volt szó.
Az előadásomat egyből elérhetővé is tettem, s bár valószínűleg nem jön át teljes mértékben amit szóban még hozzátettem, de íme, most itt is megtekinthető:
Ez a Tibi bácsi az az elektor kalandoros tibibácsi? Mert akkor “tejóisten”…
Igen, AZ a Dévényi Tibi bácsi. Én most láttam először és jól éreztem magamat.
Többet meg nem várok el egy DJ-től.