Az újdonság varázsa elbűvölt, és úgy döntöttem, hogy feltelepítem a Flash 10.1-es verzióját, hogy kipróbáljam tényleg olyan gyors-e ahogyan olvasni róla. Erről meggyőződni végülis nem tudtam, ámde az összes videó lejátszás elromlott a YouTube-tól az IndaFilmig, a régi Flash verziót pedig nem engedte telepíteni a rendszer. Pár nap után elegem lett a dologból, és rászántam magam hogy megkeresem a megoldást – ami hasznos lehet azoknak is, akik Flashre fejlesztenek, és váltogatni szeretnének különböző verziók között Macen.

Röviden a megoldás: a /Library/Receipts/Adobe Flash Player.pkg törlése. Próbáltam leszedni a Flash-t, ami sikerült is (bár az uninstaller elég sokat gondolkodik cselekvés előtt), de ez sem hozott megoldást: a rendszer továbbra sem engedte a régebbi verzió (10.0.x) telepítését, egy “A newer version of this software already exists on this volume.” hibaüzenettel szerelt le. A bekezdés elején említett fájl törlésével a telepítő végül már nem reklamált, s engedte telepíteni a korábbi változatot is.
Egyébként ahogy kiderült, a /Library/Receipts/ könyvtárba a telepítők dolgoznak, ide rögzítenek különböző jogosultságokat leíró információkat a telepített alkalmazásokról. Az itt levő fájlok eltávolítása akkor okozhat problémát, ha egy már telepített alkalmazást meg szeretnénk gyógyítani, ez esetünkben nem igazán állt fenn, nálam már fenn se volt a Flash, tehát nyugodt szívvel törölhettem a hozzá tartozó fájlt. Hasonló probléma egyébként más programoknál is előfordulhat, a megoldás keresgélése közben én végülis egy MySQL telepítés kapcsán fellépő probléma leírásánál találtam meg a megoldást.
A történet egyébként segített ráébreszteni arra, hogy mennyire függök – és valószínűleg függünk – a Flashtől és a videózástól, érdekes élmény volt.
Köszönöm, pont erre a problémára kerestem én is a megoldást!
A flash az idők folyamán elég ingázós platform volt. Sosem arra használták igazán amire eredetileg szánták. Most talált egy olyan ösvényt ami neki lett kitaposva, ez pedig a videós tartalmak webes megjelenítése. Az Adobe-nak fontos, hogy ezt a vonalat sebességben is erősítse, ugyanis a HTML5-ös tag megjelenésével és későbbi elterjedésével a flash ezen egyeduralma is gyengülhet.