Mostanában elég sok olyan nyílt forrású projektet nézek meg (tegye fel a kezét, aki nem nyílt forrású cuccokat használ fejlesztéseihez manapság), melyek frissnek, újnak számítanak. Keresem az új ötleteket, vagy a régi ötletek jól használható megvalósításait. Egyre könnyebb megtalálni ezeket a projekteket.

Két fajta forrásom van, az egyik típus a nyílt forrású kódokat hosztingoló oldalak, a másik típus pedig a blogok, melyek kedvenc témáimról szólnak. Ezzel alapvetően gondolom nem mondtam újdonságot, de ezeket most megpróbálom össze is gyűjteni, hátha tudok adni olyan tippeket, melyeket mások nem ismernek. Szívesen venném azt is, ha ti is megosztanátok kedvenc forrásaitokat.
Forráskód hoszting oldalak
Szóval jellemzően két forráskód hoszting oldalt ismerek, ahol rengeteg új projekt talál otthonra. Mind a kettőnél díjmentesen hosztolhatjuk nyílt forrású kódjainkat, ha ilyen projektbe kezdünk, mindenképp megéri valamelyik közül választani:
GitHub
A Git verziókezelő rendszer egyre nagyobb teret hódít, s bár én még nem próbáltam ki, de valamikor annak is eljön majd az ideje. E köré lett felépítve a GitHub, mely a publikus projekteken kívül arra is lehetőségek kínál, hogy saját projektjeinken dolgozzunk. Keresőjével elég sok érdekességet lehet fellelni. Itt van hosztolva a Node.js és a Redis, de itt található meg a Cappuccino, a Processing JS, az Underscore, az NGiNX HTTP push module és még több tucatnyi érdekes kód.
A Git lehetőségeiből adódóan bárki nagyon könnyen hozzá tud járulni ezeknek a projekteknek a fejlődéséhez, mivel nem kell hozzáférést kérni a forrás írásához, hanem könnyen lehet új ágat indítva belefejleszteni amit szeretnénk bármely projektbe, aztán persze a kód tulajdonosa majd eldönti, hogy ez bekerüljön-e a fő ágba.
Google Code
A Google Code egy SVN alapú kód hoszting szolgáltatás, mely nem csak a kódok tárolását, hanem komplexebb lehetőségként azok wiki alapú dokumentálását, illetve hibajegy kezelését is lehetővé teszi. Itt vannak közzétéve a Google saját nyílt forrású kódjai is (az Androidtól kezdve a Closure-ig). Sajnos a keresője (pedig Google!) messze nem olyan jó, mint a GitHubé, de azért érdekes projekteket lehet itt is fellelni. A Redis például itt kezdte a kódjának a közzétételét, majd átköltözött a GitHubra, de a dokumentáció és hibajegy kezelés az itt maradt. Itt van az openscope, swfobject, a PubSubHubBub, a flot, az iui, a blueprintcss, a TrimPath, stb.
Blogok
A blogok hagyományosan olyan információforrások, melyek jól válogatott, érdekes tartalmakat kínálnak. Én a következőkre vagyok feliratkozva:
- Weblabor szerkesztett tartalmak
- Ajaxian
- DailyJS
- High Scalability
- Hacker News
- ProgrammableWeb
- ReadWriteWeb
Egyebek?
Ami még jól használható, de jó zajos forrás is egyben, az a delicious megfelelő feedjei, de a popular részlegre is feliratkozhatunk. Ti mit olvastok, követtek a webfejlesztés tág témakörét illetően?
A google code-ban épp tegnap láttam hogy már nem csak svn van. Mercurialt is lehet választani. Próbálni nem próbáltam, csak a listában láttam.
“A Google Code egy SVN alapú kód hoszting szolgáltatás”
Lehet választani svn és mercurial között.
Amiket olvasol azok nálam is megvannak, van még itt pár jobb, rosszabb, ami gyakrabban frissül:
Mindenféle egyben:
http://www.webappers.com/feed/
http://net.tutsplus.com/feed/
http://woork.blogspot.com/feeds/posts/default?alt=rss
Ruby / Rails:
http://www.pathf.com/blogs/feed/
http://www.robbyonrails.com/xml/rss20/feed.xml
http://www.rubyinside.com/feed/
http://www.rubycorner.com/feeds/my_updated/rss20/8dce17b14256f73051254279d73421e52a398ea2
http://yehudakatz.com/feed/
Nálam is főleg ezek a blogok játszanak. Githubnál van még a Rebase blog, ha még nem találkoztál vele:
http://rebase.github.com/
Heti mazsolázás az érdekes projektekből.
Launchpad? Bár az inkább Bazaarral érdekes, de sok project érhető el rajta.
A fentieket kiegészítve (bar ezek nem konkrétan új projektek felfedezésére vannak):
- http://www.leigeber.com/
)
- http://www.webresourcesdepot.com/
- http://www.nczonline.net/blog/ (nagy kedvencem, imádom az írásait
ps: jó látni, hogy újra rendszeresen írsz