Tetszik a bejegyzés? Iratkozz fel, oszd meg!


Viszlát Origo, hello Arkon!

Twitteren már decemberben megírtam, a blogomra most sikerült összehoznom csak ezt a bejegyzést: január elejétől az Arkon Zrt-nél, közismertebb nevén az ingatlan.com-nál dolgozom. Időközben magánéletemben is jelentőségteljes változások történtek: december 16-án megszületett Nóra Anna névre hallgató kislányom.

Az Origos, konkrétabban iWiW Developer Supportos munkát tavaly 2008. decemberében kezdtem meg, így bő egy évet töltöttem ezen a poszton, s úgy érzem hogy a feladatomat több-kevesebb sikerrel, rengeteg energiát beletéve sikerült jól végeznem. Az iWiW-ben még rengeteg lehetőség van, s bízom benne, hogy az új (Origo) vezetőséggel ezeket még hatékonyabban is kihasználja majd a társaság. A poszt otthagyása nem saját döntésem volt, de tekintettel arra, hogy a kezdeti újdonságdömping, illetve kommunikálandó lehetőségek száma az idő során csökkent, logikus lépésnek gondolom az Origo részéről az együttműködés lezárását.

Az Arkonnál egy igen érdekes munkakörbe, egy jó társaságba, és a válság ellenére is prosperáló, hazánk egyik legjobban működő, kizárólag magyar tulajdonú vállalkozásába csöppentem bele pár hete. A munkám nagyrészt az IT osztályon zajlik, de ezen felül több érdekes feladattal és lehetőséggel is kiegészül. Az egyik ilyen, hogy jobban láthatóvá tehetem az Arkont a hazai fejlesztői közösség számára (a dinamikus növekedés, számos új projektterv további fejlesztők csatlakozását igényli – most is éppen keresünk programozókat, rendszergazdákat), de heti szintű szakmai előadások tartásával, beszélgetésekkel a belső oktatás is új lendületet kapott. A cég már érkezésem előtt bevezette a fejlesztésben a “scrum” metodológiát, melybe én is belerázódhattam pár nap alatt (egész hatékonynak tűnik). Hazánkban eddig más cégnél általam még nem látott, a Google által ismertté vált 80-20%-os munkabeosztásra is lehetőségem van, vagyis 20%-át egy hétnek a saját projektjeimre fordíthatom. Az ingatlan.com csoport részét képezi a linkcenter.hu, utcakereso.hu, telepuleskereso.hu, koponyeg.hu, alaprajz.com és a blogol.hu is, s a Miner is kicsit közeledni fog jellemzően leginkább apróságokkal (a linkcenter.hu keresőjét például pár hónapja már a Miner keresőmotorja szolgálja ki), így bőven van mivel ismerkedni egy ideig.

14 Hozzászólás - “Viszlát Origo, hello Arkon!”


Te mit gondolsz?